A tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése – jelentette ki vasárnapi Facebook-oldalán Asraf Gáni afgán elnök, aki egyben megerősítette, hogy elhagyta az országot.

Gáni lépését azzal indokolta, hogy így el akarta kerülni a vérfürdőt. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy ha Kabulban marad, akkor számtalan hazafi veszítette volna életét, Kabult pedig lerombolják.

Gáni vasárnap hagyta el Afganisztánt, és nem sokkal később a szélsőséges iszlamista tálib felkelők behatoltak Kabulba, ahol az elnöki palotát is elfoglalták. Az Al-Jazeera arab hírtelevízió olyan felvételeket is sugárzott, amelyeken az látszik, hogy tálib harcosok Korán-verseket énekelnek az épületben. A felkelők bejelentették: az elnöki palotából hamarosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett.

A tálibok az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 253 736 megtekintés

Videó: 51 146 023 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7320925

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh