A NATO Törökországba telepített Patriot légvédelmi rakétakomplexumait még a hét végéig harci készenlétbe állítják. Ezt a NATO dandártábornoka, Gary Deakin jelentette be.

Közben Törökországban a Patriot rakéták telepítése nem egyöntetű fogadtatásban részesül. Országszerte nagy tömegeket vonzó tiltakozóakciókra kerül sor. Mit talál annyira aggasztónak a török társadalom?

Az Oroszország Hangjának erről nyilatkozott a legnagyobb ellenzéki Népi Köztársaság Párt főelnökének helyettes, az Eurázsiai Stratégiai Kutatások Központjának elnöke, Dr. Faruk Logoglu parlamenti képviselő.

– A Patriot-ok törökországi telepítése napjainkban semmiképpen sem felel meg érdekeinknek. Miért van ez így? Először is, a török kormány képtelen volt érdemileg indokolni a Patriot-ok telepítését. A kormány állítja, hogy a Patriot-okat a Szíria részéről fenyegető veszélyek, például, rakétacsapások miatt kell telepíteni. Azonban a szíriai zavargások immár két éve tartanak. De akkor vajon miért éppen most hozzák ide ezeket a rakétákat? Ezek a rakéták valóban Szíriától fognak megvédeni bennünket? Mi kitartunk amellett, hogy ezekre a kérdésekre érdemi választ kapjunk.

Másodszor, Törökországban, különösen azokban a kikötővárosokban, ahová ezek a rakétakomplexumok érkeznek, tömeges tiltakozóakciókra kerül sor. A nép ellenzi ezt. És mivel Törökország demokratikus állam, a kormánynak illene számolni a nép véleményével.

Harmadszor, az nemzetközi porondon közvetve ellenezte a Partiot-ok telepítését az Oroszországi Föderáció is, és Irán is. Ezzel kapcsolatban hivatalos nyilatkozatok hangzottak el úgy az orosz külügyi tárca, mint az iráni politikusok és katonaság képviselői részéről. Egyszóval, a NATO ezen kalandorakciója elégedetlenséget vált ki szomszédjaink részéről. A török kormánynak ezt is számításba kellene vennie, mielőtt döntést hozna a kérdésben.

Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: képesek-e a Partiot rakéták a valóságban pótolni légvédelmi rendszerünk hiányait és fokozni országunk biztonságát, vagy pedig még nagyobb mértékben fokozni fogják a helyzetet a térségben és nyílt veszélyt jelentenek majd a török nemzetbiztonság számára?”

– A szakértők véleménye a Törökországba telepített Patriot rakéták alapvető céljait illetően eltérőek. Egyesek állítják, hogy a Patriot-ok Izraelnek nyújtanak védelmet az iráni rakétákkal szemben, mások viszont azon a véleményen vannak, hogy a légvédelmi rakétakomplexumok az incirliki amerikai bázis és a malatyai NATO-radarkomplexumok biztonságát fogják szavatolni. Ön mely véleményt osztja?

– Az Ön által felsorolt összes verzió jogos. Mi szintén nem egyszer kifejtettünk ilyen feltételezéseket hivatalos szinten. Azonban a kormány határozottan ellenzi ezt és ugyanakkor nem képes meggyőző érveket felsorakoztatni saját verziója mellett. A kérdés függő állapotban marad.

– Kívánja-e Ön tisztázni ezt a kérdést?

– A kormány saját belátása szerint cselekszik, nem kéri ki sem a parlament, sem a társadalom véleményét. Ezzel kapcsolatban a török legfelsőbb nemzetgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kértük. Az ülésre a legrövidebb időn belül sor kerül. A napirenden állnak ezek a kérdések. Reméljük, hogy a meghallgatások során a kormány értelmes és kielégítő választ ad rájuk.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 179 megtekintés

Videó: 52 649 688 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534508

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh