Törvényben rögzítené a brit EU-tagság jövőjéről döntő népszavazás kötelező kiírását a kormányzó brit Konzervatív Párt. A tervezet a héten - akár már kedden - az alsóház elé kerülhet.

David Cameron miniszterelnök már januárban bejelentette, hogy a brit választók a 2015-ben kezdődő következő parlamenti ciklus első felében - várhatóan 2017-ben - népszavazáson dönthetnek Nagy-Britannia uniós tagságáról. Cameron akkori előterjesztése szerint ennek két feltétele lesz: egyrészt a kormányzó Konzervatív Pártnak ehhez meg kell nyernie a 2015-ös választásokat, mivel az ellenzéki Munkáspárt nem támogatja az EU-referendumot, másrészt a brit kormánynak a referendum előtt meg kell kísérelnie tárgyalásos úton újrarendezni Nagy-Britannia viszonyrendszerét az EU-val. Ez utóbbi terv központi eleme az a szándék, hogy a London által tagállami hatáskörűnek ítélt döntési jogköröket "haza kell telepíteni" Brüsszelből.

Cameron azonban hétfő éjjel - washingtoni tárgyalásairól hazaüzenve - közölte, hogy a párt külön törvénytervezetet terjeszt be a brit EU-tagságról szóló referendum kötelező megtartásának törvénybe iktatásáról.

Ha ez a kezdeményezés átmegy a parlamenten - ami nem garantált, mivel a Konzervatív Párt az uniópárti Liberális Demokratákkal koalícióban kormányoz, és önállóan nincs abszolút többsége -, akkor elvileg bármilyen összetételű kormány számára kötelező lenne kiírni a népszavazást, akkor is, ha 2015-ben a konzervatívok kikerülnek a hatalomból.

A brit EU-tagsággal kapcsolatos belpolitikai vita újult erővel lángolt fel azután, hogy a május elején megtartott részleges angliai és walesi helyhatósági választásokon korábbi eredményeihez képest átütő sikert ért el a legnagyobb brit EU-ellenes politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), amelynek elsődleges célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból.

Komoly hazai és nemzetközi feltűnést keltett az a cikk is, amelyet a múlt héten Lord Nigel Lawson, a Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa, a nemrégiben elhunyt egykori konzervatív miniszterelnök, Margaret Thatcher volt pénzügyminisztere írt a The Timesban, azt szorgalmazva, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból.

Nem kisebb feltűnést keltett a hétvégén, hogy a jelenlegi kabinet két magas rangú tagja, Michael Gove oktatási és Philip Hammond védelmi miniszter is kijelentette: ha most tartanák a referendumot Nagy-Britannia EU-tagságáról, ők a kilépésre voksolnának.

Az utóbbi napokban a konzervatívok alsóházi hátországában is egyre nagyobb a forrongás: sok tory képviselő az EU-referendum előrehozását követeli erre a parlamenti ciklusra, tartva attól, hogy választási vereség esetén a népszavazásból nem lesz semmi.

Egyöntetű kommentárok szerint a referendum törvénybe iktatásának kezdeményezésével a tory vezetés e forrongást igyekszik csillapítani.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 887 megtekintés

Videó: 52 663 502 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535620

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh