A brit kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai kormány legalább két alkalommal vegyi fegyvert, szarin ideggázt vetett be a felkelők ellen - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

David Cameron a The Gaurdian című vezető baloldali brit napilapnak kijelentette: a vegyi fegyverek alkalmazása háborús bűncselekmény.

A kormányfő szerint Nagy-Britanniának többet kell tennie a felkelők megsegítéséért, hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány még nem hozott döntést a szíriai kormány ellen küzdő erők felfegyverzéséről.

Cameron elmondta: a nyolc vezető ipari hatalom alkotta G8-csoport jövő heti észak-írországi csúcstalálkozóján megvitatja Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a szíriai rezsimnek juttatott orosz fegyverek kérdését. Oroszország az elmúlt években is rengeteg fegyverrel látta el Szíriát, és naivitás lenne azt hinni, hogy ha a Nyugat nem segíti a szíriai ellenzéket, akkor Moszkva leállítja a fegyverszállításokat a szíriai kormánynak.

A brit miniszterelnök az interjúban kijelentette: igazuk van azoknak, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a szíriai felkelők soraiban vannak szélsőségesek is, akiket nem szabad segíteni. Ha azonban erre hivatkozva a nemzetközi közösség a szíriai ellenzék mérsékelt csoportjaitól is megtagadja a segítséget, az a szélsőségesek megerősödését eredményezné - mondta Cameron a brit lapnak.

A kormányfő kijelentette azt is, hogy a hétfőn kezdődő G8-csúcson szeretné hivatalos megállapodás aláírására rábírni a csoport többi vezetőjét az adóelkerülés elleni közös fellépésről. Cameron szerint fel kell számolni azt a gyakorlatot, hogy egyes vállalatok homályos fedőcégeken keresztül menekítik ki jövedelmeiket adóparadicsomokba az adózás elől.

Az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös fellépésről már a világgazdaság teljesítményének hozzávetőleg a felét adó hét vezető ipari hatalom, a G7 (azaz a G8, leszámítva belőle Oroszországot)pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői is megállapodtak május végi angliai értekezletükön.

Az adóelkerülés elleni fellépésről a találkozó után George Osborne brit pénzügyminiszter kijelentette: a G7-csoport álláspontja szerint minden országnak részt kell vennie a jövedelmek kimenekítésére szolgáló adómenedékek felszámolásában. Osborne kijelentette azt is, hogy a brit kormány ebben az ügyben "keményen fellép" még a Korona függő területeivel és egyéb brit tengerentúli területekkel szemben is.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzés:

Háború Szíria ellen, mint elterelő hadművelet?

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 572 megtekintés

Videó: 52 662 065 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535544

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh