http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3425-lemondott-a-vatikani-bank-vezerigazgatoja-es-helyettese#sigProId48182c282a
Lemondott tisztségéről Paolo Cipriani, az IOR vatikáni bank vezérigazgatója és helyettese, Massimo Tulli - közölte hétfőn a Vatikán.
Évek óta tartó szolgálat után mindketten úgy ítélték meg, hogy ez a legjobb döntés a pénzintézet és a Szentszék érdekében - hangsúlyozta a vatikáni közlemény.
A 2007-ben kinevezett Cipriani és helyettese lemondását az IOR-t felügyelő bíborosi bizottság és az igazgatótanács többi tagja is elfogadta. Hatáskörüket ideiglenesen Ernst von Freyberg, az IOR elnöke vette át, aki máris jelezte, hogy minél előbb új vezérigazgatót keresnek a vatikáni bank élére.
Cipriani és Tulli távozása újabb fordulat az IOR átalakítási folyamatában, mely Freyberg februári kinevezésével vette kezdetét. A következő lépés június 26-án történt, amikor Ferenc pápa öttagú bizottságot nevezett ki az IOR működésének átvilágítására. A vezérigazgató és helyettese távozása három nappal követi Nunzio Scarano pápai prelátus, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) tagjának letartóztatását. Scarano az ügyészség szerint húsz millió eurót próbált meg Svájcból Olaszországba csempészni az IOR számláin történt tranzakciókon keresztül.
Forrás: MTI