John Kerry amerikai külügyminiszter Berlinbe látogat, amint megalakul az új német kormány. Az út egy diplomáciai offenzíva része, amelynek célja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött megfigyelési programjain felháborodott európai szövetségesek kiengesztelése - írta a Der Spiegel.

A német hírmagazin szerint már november 24-én Berlinbe érkezik egy magas rangú küldöttség Christopher Murphy, a szenátus európai ügyekkel foglalkozó albizottsága demokrata párti elnökének vezetésével. A delegáció Brüsszelbe is ellátogat.

A találkozókon "európai partnereink jogos aggodalmairól" lesz szó, amelyek "egyes amerikai megfigyelési programok" miatt keletkeztek - mondta Christopher Murphy.

Az amerikai külügyminisztérium szerint "transzatlanti reneszánsz" várható. Washington "megkettőzött erővel" törekszik az amerikai-európai együttműködés erősítésére, egyebek mellett az energiabiztonság területén és az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi egyezmény ügyében - idézte a Der Spiegel vasárnap megjelent számában Victoria Nuland európai ügyekkel foglalkozó amerikai helyettes külügyi államtitkárt.

Az NSA-tól kiszivárogtatott dokumentumok alapján az amerikai szolgálatok megfigyelték Angela Merkel kancellár mobiltelefonját, és adatgyűjtő, lehallgató állomást üzemeltettek a berlini kancellári hivatal közelében álló amerikai nagykövetségen.

A német kormány a nagyjából 200 ezer darab szigorúan titkos hírszerzési dokumentumból kibontakozó ügyek nyomán megállapodást akar kötni az amerikai kormánnyal az egymás elleni kémkedést tiltásáról.

A Der Spiegel egy korábbi beszámolója szerint az NSA és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetői nem támogatják az elképzelést, a németek pedig a transzatlanti kapcsolatok fontossága miatt nem akarják feszíteni a húrt, ezért az egyeztetések eredménye várhatóan csak egy közös nyilatkozat lesz a nemzetbiztonsági szolgálatok együttműködéséről. Ugyanakkor az amerikai szolgálatok vezetői megígérték, hogy összeállítanak egy "Németország-csomagot", amely tartalmazza az NSA korábbi alkalmazottja, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokban szereplő német vonatkozású információkat. A berlini vezetésnek így nem a sajtóból kellene tájékozódnia, hanem előre tudná, hogy mi minden van még a Snowden-aktákban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 047 megtekintés

Videó: 52 648 394 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534465

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh