Háborúhoz vezethet, ha a hatok csoportja rossz megállapodást köt Teheránnal az iráni nukleáris programról - figyelmeztetett vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország alkotta csoport, valamint Irán között a tervek szerint szerdán folytatódó tárgyalásokkal kapcsolatban azt állította, hogy ő is előnyben részesítené a békés megoldást, de úgy vélekedett, hogy nem fog működni az a megállapodás, amelynek megkötése felé most közelednek a felek. Az alku keretében a nagyhatalmak enyhítenének az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankciókon, cserébe azért, ha az felfüggesztené nukleáris programjának egyes elemeit.

"Ez egy rossz megállapodás. És igazából, ha valaki rossz megállapodást köt, eljuthat ahhoz a ponthoz, amikor az egyetlen megoldás a katonai megoldás lehet. Vagyis egy rossz megoldás valójában pontosan oda vezethet, ahová nem szeretnénk eljutni" - fogalmazott az izraeli kormányfő.

Netanjahu úgy látja, a békés megoldás érdekében a gazdasági büntetőintézkedéseken kellene inkább szigorítani. Véleménye szerint Irán az alku keretében csak kisebb és néhány héten belül visszafordítható engedményeket tenne, amivel veszélybe sodorná az ellene évek alatt létrehozott szankciórendszert, amely hatékonynak bizonyult abban, hogy megakadályozza Teherán atomfegyverhez jutását.

Az izraeli miniszterelnök szerint a fokozott nyomásgyakorlás hatására Irán feladná nukleáris ambícióit. Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök ellenzi az újabb szankciók bevezetését, Netanjahu kijelentette: a legjobb barátok között lehetnek nézetkülönbségek.

"Mi mind ugyanazt akarjuk" - tette hozzá.

Egy, a CNN-nek név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes kijelentette, hogy az Egyesült Államok a másik öt partnerországgal "közel került" ahhoz, hogy egy olyan átmeneti megállapodást kössön Teheránnal, amely megakadályozná az iráni nukleáris program haladását, és egyes kulcsterületeken visszafordítaná azt. Az amerikai-izraeli nézetkülönbségek áthidalásának szándékával John Kerry külügyminiszter pénteken Jeruzsálembe utazik majd.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 079 megtekintés

Videó: 52 653 562 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535136

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh