Az állampolgárok tömeges, titkos megfigyelése sérti a szabadságjogokat és az emberi jogokat, és az Egyesült Államok méltóságán aluli cselekedet - indokolta kedden az Európa Tanács Strasbourgban ülésező parlamenti közgyűlésének jogi bizottságában Edward Snowden, hogy miért rántotta le a leplet az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett megfigyelésekről.

Az NSA és más külföldi titkos szolgálatok által végzett tömeges megfigyelést leleplező Snowden Moszkvából, videokapcsolaton keresztül beszélt a bizottság tagjaival, személyesen nem jelenhetett meg.

Az Oroszországban élő amerikai informatikus kijelentette, kötelességének érezte, hogy felfedje, mi történik, de eközben arra is ügyelt, hogy a lehető legkisebb kárt okozza nemzetbiztonsági szempontból.

"Ha azt akartam volna, az egészet feltölthettem volna az internetre, de nem ezt tettem. Ehelyett újságírókat kerestem meg, akiket arra kértem, hogy egyeztessenek az érintett hatóságokkal, hogy megfelelő egyensúlyt lehessen teremteni a nemzetbiztonság megóvásának szükségessége és a közérdekből nyilvánosságra hozandó információk között" - érvelt Snowden, kiemelve: másokra bízta annak eldöntését, hogy a birtokában lévő adathalmazból mi hogyan kerüljön nyilvánosságra.

Snowden egyúttal úgy vélte: az eddig nyilvánosságra hozott részletek közzététele közérdeket szolgált, míg az okozott kárt minimálisra szorította.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 198 megtekintés

Videó: 52 659 470 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535436

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh