A NATO február elején hozzálát nukleáris stratégiája felülvizsgálatához, mert Moszkva az ukrán válság kitörése óta egyre gyakrabban hajt végre provokatív manővereket atomfegyver célba juttatására alkalmas hadászati bombázókkal, hogy megfélemlítse az észak-atlanti szervezetet - írták német lapok a hét végén.

Az orosz erőfitogtatás miatt a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek február 5-én tartandó ülésén elsőként a Nukleáris Tervező Csoport (NPG) tanácskozik. A csoportban a nukleáris elrettentő erejének függetlenségét őrző Franciaországon kívül az összes tagállam benne van. Feladata az, hogy tanulmányozza és az új geostratégiai fejleményekhez igazítsa a szövetség nukleáris politikáját. A testületnek sokáig nem volt fontos szerepe, gyakran az ülései is elmaradtak, de az ukrán válság óta változott a helyzet.

Tavaly decemberben évtizedek óta először észleltek Tu–95H típusú, atomfegyver célba juttatására alkalmas orosz hadászati bombázót a Balti-tenger felett, szeptemberben pedig két ilyen gép jelent meg az Egyesült Államok és Kanada keleti határának térségében, ahonnan akár Ottawára, New Yorkra és Washingtonra is csapást mérhettek volna. A manővert éppen akkor hajtották végre, amikor a NATO csúcstalálkozója zajlott Walesben, és nukleáris fegyverek célba juttatására alkalmas orosz vadászbombázók járőröztek azokban a napokban is, amikor az ukrajnai Krím félszigetet bekebelezték Oroszországba - áll a NATO szakértőinek jelentésében, amely az NPG februári ülésére készült.

A manőverek politikai funkciója az erődemonstráció, és különösen a kisebb NATO-tagállamok megfélemlítése - vélekednek a szakértők a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lap összeállítása szerint. Az üzenet az, hogy "ne szóljatok bele a dolgunkba, és ne tegyetek keresztbe nekünk" - fogalmazott egy NATO-diplomata.

A FAS és a Der Spiegel című hírmagazin egyaránt beszámolt arról is, hogy az orosz légierő gépei egyre gyakrabban közelítik meg rendkívül nagy sebességgel a baltikumi NATO-tagállamok légterét, és csak az utolsó pillanatban kanyarodnak el, esetenként pedig légtérsértést követnek el. Az észak-atlanti szövetségnek tavaly 150 alkalommal kellett felemelnie a térségben állomásozó vadászgépeit, hogy célként befogják, azaz egy ideig kísérjék az orosz harci gépeket a Baltikum felett. Ez a szám négyszer nagyobb, mint 2013-ban.

A szövetség elsősorban arra törekszik, hogy elkerüljön egy nukleáris konfliktust és gátat vessen az orosz erőfitogtatásnak. A FAS szerint a nukleáris stratégia felülvizsgálata során az egyik mérlegelhető lehetőség az lehet, hogy a NATO atomfegyver célba juttatására alkalmas gépeket állomásoztat a Baltikumban. A Spiegel szerint Philip Breedlove amerikai tábornok, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka azt sürgeti, hogy újra alakítsanak ki úgynevezett forró drótot, állandó, közvetlen telefonos kapcsolatot a NATO katonai vezetése és az orosz vezérkari főnökség között.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 230 megtekintés

Videó: 52 641 465 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534113

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh