Irán megtámadja a NATO törökországi rakétavédelmi rendszerét, ha veszély fenyegeti Izrael, vagy az Egyesült Államok részéről - közölte az orosz RIA Novosztyi hírügynökség Amir Ali Hajizadeh, az Iszlám Forradalmi Gárda légügyi-és űregységeinek parancsnokának bejelentését.

Az iráni katonai egység parancsnokának kijelentését a Mehr iráni hírügynökség tette közzé. Amir Ali Hajizadeh eszerint azzal fenyegetőzött, hogy "amennyiben veszély áll fönn, készen állunk csapást mérni a NATO-ra Törökországban, majd más régiókra is.

Hozzátette, hogy az USA és Izrael Iránnal kapcsolatos politikája kényszerítette Teheránt arra, hogy áttekintse védelmi politikáját és ezentúl "fenyegetésre fenyegetéssel fog válaszolni".

A RIA Novosztyi emlékeztet rá, hogy az idén szeptemberben Ankara és Washington szerződést írt alá az európai rakétavédelmi rendszer keretében egy radarállomás létesítésére Törökország területén, a dél-keleti Kurecik város közelében.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezérigazgatójának legutóbbi jelentése szerint Irán 2003 óta foglalkozik atomfegyver előállításával. A NAÜ jelentésének nyilvánosságra kerülését, november 8-t követően a szervezet határozatban szólította fel Teheránt, hogy engedje be szakembereit nukleáris objektumaiba és az együttműködés aktívabbá tételét szorgalmazta. Ezt követően az Egyesült Államok és Franciaország az Iránnal szembeni büntetőintézkedések bővítésére hívott föl. Ilyen lépéseket tett Nagy-Britannia kormánya is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 107 megtekintés

Videó: 52 657 635 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535329

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh