http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/620-ulesezett-a-kepviselo-testulet#sigProId629faa29b6
November 24-én tartotta legutóbbi ülését Komló képviselő-testülete. A huszonkét napirendi pont között Komló tömegközlekedésének átalakításáról is vitáztak a képviselők.
A testületi ülés egyik legnagyobb érdeklődéssel várt napirendi pontja a komlói tömegközlekedés átalakítása volt. Előtte, a széles társadalmi egyeztetést során szinte valamennyi érintett réteg elmondhatta javaslatait a vitaanyaggal kapcsolatban.
A képviselők a testületi ülésen is kifejtették véleményüket. Szinte általános vélemény volt, hogy állami segítség nélkül nem oldható meg a tömegközlekedés működtetése.
Az ülésen Micskey Tibor, a Pannon Volán termelési igazgatója elmondta, hogy számukra a legfőbb cél a veszteségük csökkentése, aminek érdekében 40 %-os teljesítmény-kivonást támogatnak. Ez egyebek mellett 4 db autóbusz kiszervezését jelentené a komlói közlekedésből. A termelési igazgató hozzátette, hogy az így feleslegessé váló munkaerőt a helyközi közlekedésben foglalkoztatnák tovább.
A képviselő-testület a döntése szerint- a többlépcsős egyeztetést követően – a közlekedési rendszerből legfeljebb 23 % futásteljesítmény kivonását tartja elfogadhatónak, a díjak átlag bruttó 4 %-os emelése mellett.
A pontos menetrend elfogadására a december 15-i testületi ülésen kerülhet sor.
A képviselő-testület tárgyalta a 2012-es költségvetés koncepcióját. Az önkormányzat döntött arról, hogy 2012. január 1-jétől, üzemeltetésre térítésmentesen átadja a Gesztenyési Klub épületét a Gesztenyés-Zobákpuszta Településrészi Önkormányzat részére.
Határozatot fogadott el a testület a „Nem költségvetési szervek pályázatával” kapcsolatban, továbbá vitázott a nemzeti összetartozás jegyében állítandó emlékműről.
Forrás: komlo.hu