Kína a líbiai NATO-légitámadások további vizsgálatát szorgalmazza, s úgy véli, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) le kell vonnia a tanulságot a líbiai kérdés kezeléséből - derült ki csütörtöki kínai médiajelentésekből.

A lapok idézik Vang Mint (Wang Min), Kína állandó képviselőjének helyettesét az ENSZ-ben, aki úgy vélte, a világszervezet felhatalmazásával esetleges emberjogsértéseket vizsgáló bizottság közelmúltbéli jelentése egyértelműen megállapította, hogy a NATO légitámadásainak valóban voltak civil áldozatai, egyes támadások célpontja nem katonai létesítmény volt.

A feltárt információkkal kapcsolatban Kína komoly aggodalmának ad hangot - jelentette ki Vang, aki szerint a vizsgálat eredménye fontos, mert utal a BT-határozatok végrehajtásának pontosságára, valamint kifejezi ezek jogkörét és komolyságát. A BT-nek tehát fontos a helyzet teljes megismerése, s ezért Kína támogatja a vizsgálat folytatását - hangoztatta a kínai diplomata.

A vizsgálóbizottság felállításáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tavaly február 25-i rendkívüli ülésén döntöttek. A bizottság jelentését a múlt hét pénteken adták ki, s várhatóan a tanács március 9-i ülésén ismertetik Genfben. Sajtójelentések szerint a bizottság maga is javasolja, hogy folytassák a vizsgálatot.

A NATO kedden közölte, hogy líbiai légi hadjárata során az összes célpont legitim katonai helyszín volt, annak ellenére, hogy a légicsapásokban 60 polgári személy életét vesztette, és 55 megsebesült.

Anders Fogh Rasmussen főtitkár újságíróknak elmondta: e következtetésre azután jutottak, hogy megvizsgáltak minden olyan esetet, amelyben az volt a vád, hogy polgári személyeket támadtak. Idézte a vizsgálóbizottságnak azt a megállapítását, miszerint a katonai szövetség "rendkívül precíz légi hadjáratot folytatott, bizonyíthatóan törekedve a polgári áldozatok elkerülésére".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 382 megtekintés

Videó: 52 654 610 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535187

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh