http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/1646-ujabb-penzintezeteket-perelnenek-az-adosok#sigProIdef0b7a89f8
Eddig öt keresetet nyújtott be a bírósághoz a Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége, de hamarosan újabb perek indulhatnak. A devizaadósokat tömörítő szervezet azért fordult a bírósághoz, mert véleményük szerint az ügyfelekkel aláíratott hitelszerződések jelentős része több ponton is jogszerűtlen.
Tilk László Géza, a szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: a szervezet célja az, hogy a bíróság semmissé nyilvánítsa a szerződéseket, és helyreállíttassa az aláírást megelőző állapotokat. Ez Tilk László szerint nem azt jelenti, hogy az adósoknak nem kell visszafizetniük a tartozásukat, hanem azt, hogy az adósságot a törvénytelenül felszámolt tételek, például az egyoldalú szerződésmódosítások következtében megemelkedett kamatok nélkül határozzák meg a bankok. Az ügyfeleknek ilyen esetben lehetőségük lenne arra, hogy egy másik banktól, korrektebb feltételekkel jussanak kölcsönhöz, és abból fizessék vissza a tartozásukat.
A szövetség eddig öt pertársaságot alapított, ezek közül három az AXA, egy az Erste, egy pedig az OTP Bank ügyfeleit foglalja magában. Az elnök szerint az AXA esetében azért volt szükség több pertársaságra, mert a túl sok tagból álló csoportok már kezelhetetlenek. A társaságok ideális mérete a szakember szerint valahol 15 és 30 fő között lehet. Az ekkora társaságoknál ugyanis az egy főre jutó perköltségek nem túl magasak, néhány tízezer forintot tesznek ki. Az elnök azt is megjegyezte, hogy a társaságokban főleg olyan adósok vannak, akik tudják törleszteni a kölcsönüket, ám úgy gondolják, a hitelezőjük nem a szabályoknak megfelelően járt el velük szemben.
Tilk szerint a már benyújtott kereseteket újabbak követik majd, a különböző pénzintézetek ügyfeleiből verbuválódó csoportok már alakulóban vannak. A szövetség a hét végén rendezi meg a második tanácskozását, melynek témája négy további bank – CIB, Raiffeisen, MKB és K&H – kölcsönszerződéseinek bíróság előtt való megtámadása lesz. Mint a szövetség közleményében olvasható, nincs kizárva, hogy tevékenységüket további bankokra is kiterjesztik. Az elnök a perek esélyeiről elmondta: nehéz megítélni, hogy mire számíthatnak, mert az eljárások még csak most indultak el, és nincs kialakult bírói gyakorlat az effajta ügyekben.
Forrás: mno.hu