http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2844-az-usa-nem-ellenzi-a-sziriai-felkelok-europa-altali-felfegyverzeset#sigProId51537a26cf
Az Egyesült Államoknak nincs kifogása az ellen, hogy több európai állam az Aszad-rezsim ellen harcoló szíriai felkelők felfegyverzését szorgalmazza - jelentette ki hétfőn John Kerry amerikai külügyminiszter.
"Obama elnök egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok nem áll más államok útjába, ha úgy döntenek, hogy fegyvert szállítanak (a szíriai kormányellenes erőknek), legyen szó Franciaországról, Nagy-Britanniáról vagy másokról" - jelentette ki az amerikai diplomácia irányítója, aki a Bob Carr ausztrál külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai nyomán nyilatkozott a sajtónak.
Az Európai Unió vezetői a héten vitatják meg, hogy enyhítsenek-e a közös fegyverszállítási embargón. Kerry hangsúlyozta, hogy minél tovább tart a már két éve dúló szíriai polgárháború, annál nagyobb a veszélye annak, hogy az ország intézményei összeomlanak és, hogy az ország vegyifegyver-készletei terroristák kezére jutnak. A külügyminiszter szerint a konfliktus "globális katasztrófává" vált azzal, hogy mintegy 450 ezer szíriai a szomszédos országokba menekült.
Az amerikai diplomácia vezetője szerint a világnak keresztül kell húznia Bassár el-Aszad szíriai elnök számítását, ugyanakkor - hangsúlyozta - nyitva kell tartani a lehetőséget a politikai megoldás számára.
Párizs és London azt akarja, hogy május végig vagy annál előbb lehetővé váljon a szíriai lázadók felfegyverzése, ám Berlinben és több más uniós fővárosban fenntartásokkal fogadják az elképzelést, rámutatva, hogy a még több fegyver megnehezíti a béke megteremtését. Washington sokáig az európai szkeptikusokkal értett egyet, ám a helyzet romlásával párhuzamosan az Obama-kormány bejelentette, hogy élelmet és egészségügyi felszerelést juttat a felkelőknek és nem zárkózott el a további segítségnyújtástól sem.
Martin Dempsey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának főnöke hétfőn óvatosságra intette az amerikai kormányt, részben arra hivatkozva, hogy nem ismeretes a szíriai felkelő erők összetétele. Szavai szerint a felkelőkről alkotott kép az elmúlt fél év alatt még a korábbinál is homályosabbá vált. Az amerikai egyesített vezérkar főnöke szerint az Egyesült Államoknak továbbra is a közel-keleti és a térségen kívüli partnerállamokkal való konszenzusépítésre kellene helyeznie a hangsúlyt, a katonai eszközöket utoljára hagyva.
Kerry "alapvetően kiegyensúlyozatlannak nevezte" a szíriai polgárháborút és arról beszélt, hogy tankokkal, rakétákkal és repülőgépekkel támadó Aszad-rezsimet "Oroszország, Irán, a Hezbollah és az al-Kaida elemei" is támogatják. Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő később korrigált és kijelentette, hogy az al-Kaidával kapcsolatban kifejtett külügyminiszteri aggály a felkelőkre vonatkozott.
Nuland a szíriai ellenzéknek azzal a kísérletével kapcsolatban, hogy Isztambulban ideiglenes kormányt hozzon létre, úgy fogalmazott, hogy az ellenzéknek egységesnek kell maradnia, az összes szíriait kell képviselnie és "az igazságosság, az emberi jogok és a demokrácia legjobb normáit kell követnie".
Nuland a konfliktus "jelentős eszkalációjának" minősítette, hogy, hogy egy szíriai harci gép hétfőn a libanoni határon túli célpontokat támadott és "abszolút elfogadhatatlannak" minősítette a libanoni szuverenitás megsértését.
Forrás: MTI