Magyarország részéről erős óhaj fogalmazódott meg Kínához fűződő kapcsolatainak javítására, ami a pekingi vezetés egyetértésével találkozott - jelentette ki Fu Jing (Fu Ying) külügyminiszter-helyettes a külügyminisztériumban tartott pénteki sajtókonferencián, amit a kínai miniszterelnök közelgő európai útja alkalmából tartottak.

Fu Jing hangoztatta, hogy a magyarországi látogatással, illetve az ott közép- és kelet-európai országok számára rendezendő térségi fórummal Kína is pozitív jelet kíván adni a térség országainak a kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez. A tájékoztatón Vang Csö-ming (Wang Zheming), a kereskedelmi minisztérium főosztályvezető-helyettese Magyarországot a régióból Kína egyik legfontosabb - a harmadik legnagyobb - kereskedelmi partnerének nevezte. Jelezte: a kínai és a magyar kormányfő jelen lesz egy sor kereskedelmi megállapodás aláírásán.

Vang megjegyezte még, hogy Magyarország Közép-Kelet-Európa országai közül Kína legnagyobb importforrása, s elmondta, hogy 2010-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom rekordösszeget - 8,72 milliárd dollárt - ért el, ami 28 százalékos éves szintű növekedésnek felel meg. Ebből a kínai import 2,2 milliárd dollárt tett ki.

Fu Jing elmondta, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök júniusban negyedszer utazik az Egyesült Királyságba és ötödször Németországba. A tervezett londoni tárgyalások köréből a csúcstechnológiai területet és a pénzügyi szektort érintő együttműködést emelte ki, míg - mint mondta - Németországban most kerül majd sor az elő úgynevezett kormányközi párbeszédre, amin Kína több mint tíz miniszteri szintű vezetővel lesz jelen.

A külügyminiszter helyettes kiemelte, hogy Kína Európát rendkívül fontos gazdasági partnerének és sok vonatkozásban "kulcs-partnernek" tekinti. Peking érdekelt abban, hogy Európa úrrá legyen nehézségein, s ehhez a maga részéről támogatást nyújtott, amit folytatni kíván. Kifejezte ugyanakkor, hogy a támogató magatartáshoz maga is támogatást vár a piacon.

Elismerte ugyanakkor, hogy az Európában szerencsét próbáló kínai vállalatok nagy része tapasztalatlan, a kiválóan szabályozott piacon nehezen találják a helyüket, tudás és tapasztalat nélkül kezdett próbálkozásaik során súlyos tanulópénzek megfizetésére kényszerülnek.

A piacgazdasági státussal kapcsolatban Fuj Jing megjegyezte, hogy annak megadásához olyan technikai feltételeket kérnek számon Kínán, amelyeknek sok ország, köztük uniós tagország sem felel meg. A miniszter-helyettes úgy vélte, hogy a kereskedelmi forgalom alakulására nincs jelentős hatással a státus hiánya, de annak nem megadása mögött politikai szándékokat sejt. Ven Csia-pao útja lehetőséget fog adni arra, hogy Kína emlékeztessen rá: méltányos, korrekt elbánást vár - jegyezte meg.

Fu Jing, aki korábban Ausztráliában és Londonban volt nagykövet, ez alkalommal is közvetve, illetve közvetlenül bíráló megjegyzéseket tett a nyugati médiára, amelynek véleménye szerint objektív tájékoztatással az "üzletbarát" környezetet kellene elősegítenie. A külügyminiszter-helyettes szerint a Kínát, illetve a kínai cégeket érő kritikák többnyire érzelmi alapúak és nem tényekkel alátámasztottak.

Megítélése szerint a kínai befektetőkkel szemben esetenként politikai indíttatású, gyanakvást ébresztő lejárató kampány indul, amihez a média partner, s ez adott esetben meghiúsíthatja kínai vállalatok beruházási szándékait. A nyugati gazdasághoz hozzájáruló kínai befektetés semmiben sem különbözik a másokétól - mondta a politikus, kiegészítve azzal, hogy Kína sohasem válogatott politikai szempontok szerint a külföldi befektetők között.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 475 848 megtekintés

Videó: 51 289 982 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349539

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh