Az Egyesült Államoknak meg kell tanulnia békésen együtt élni az erősödő Kínával, a következő elnöknek pedig más hangot kell majd megütnie Kína irányában - vélte a harmadik amerikai elnökjelölti televíziós vitát követő kommentárjában az állami Hszinhua hírügynökség kedden.

A külpolitikai kérdésekre összpontosító vitában ugyan - a várakozással szemben - messze nem kapott központi helyet Kína, s a republikánus elnökjelölt Mitt Romney is a megszokottnál békülékenyebb hangot ütött meg, a Kína valutapolitikára vonatkozó ismert vádak, a szellemi tulajdonjog védelmének hiányosságai azért szóba kerültek.

"Tetszik vagy nem, demokrata, vagy republikánus lesz a következő amerikai elnök, vissza kell majd fognia a Kínát támadó kemény hangot, és kezelnie kell országának nem megfelelő hozzáállását Kína megkerülhetetlen növekedésével kapcsolatban" - hangzott a Kína sorozatos ostorozására pekingi kínai válasz.

A vitában mindkét fél azt ígérte, hogy Kínát a "szabályok" betartására fogja rászorítani, amire a Hszinhua azt hozta fel, hogy Kína a nemzetközi szabályok betartását szem előtt tartja, de nem tartja kötelességének az amerikai szabályokhoz való igazodást.

A szerző Washington szemére vetette, hogy míg egyrészt a kínai gazdaság dinamikus fejlődésének haszonélvezője kíván lenni, másrészt amiatt aggódik, hogy Kína erősödése növekvő befolyást eredményez, különösen az ázsiai és csendes-óceáni térségben, mert ezzel veszélyeztetné az Egyesült Államok "globális dominanciáját".

Peking szerint az Egyesült Államok olyan "sebességkorlátozó fekvő rendőrökkel" igyekszik Kína haladását lassítani, mint a kereskedelmi viták, kínai befektetők távol tartása a maga piacától és Kína hibáztatása belső problémái miatt.

A cikkíró emlékeztetett arra is, hogy egy felmérés szerint az amerikaiak 52 százaléka viszonyult negatívan Kínához, amit a politikusok manipulatív tevékenységének a számlájára írt.

Washington Kína erősödését továbbra is sokkal inkább tartja fenyegetésnek, mintsem lehetőségnek - állapította meg a Hszinhua, és arra figyelmeztetett, hogy a mai folyamatok felerősödése következtében olyan spirál keletkezhet, amelyből egyik fél sem lesz képes sérülés nélkül kiszállni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 497 932 megtekintés

Videó: 51 296 350 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351584

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh