A 2012. esztendő az egyik legsikeresebbnek bizonyult Oroszország és Európa gázipari együttműködése eddigi történetében. Beindult a Déli Áramlat kialakítása, üzembe helyezték az Északi Áramlat második ágát. Ezentúl az orosz gáz közvetlenül áramlik az óvilágba, a két projekt keretében kialakított csővezetékek pedig hosszú évekre Európa energetikai biztonságát fogják szavatolni.

A Déli Áramlat gázvezetéket vélhetőleg 2016-ban helyezik üzembe, 2018-ban pedig már teljes kapacitással fog üzemelni. Évente 63 milliárd köbméter gáz áramlik majd rajta Európába. A projekt megvalósítása sokáig kérdéses volt, kivételesen amiatt, hogy vetélytársa volt, legalábbis papíron: a Nabucco. Ezen az utóbbi gázvezetéken Türkmenisztánból és Azerbajdzsánból szállítottak volna földgázt Európába. A Gazprom orosz cég projektje azonban vonzóbbnak bizonyult. Konkurensétől eltérően nem volt problémája a készletbázissal. A projekt nemzetközi jelentőségét kiemelte Vlagyimir Putyinorosz elnök is, aki részt vett az építkezés ünnepélyes megnyitóján.

„Első szakaszban a gázellátás minimum hat országban valósul meg. A projekt realizálásában a legnagyobb nyugat-európai – francia, német, olasz – partnereink vesznek részt. A projekt politikai támogatást kapott minden partnerországban. Kormányközi egyezményeket írtak alá, megszülettek a befektetési döntések.”

A gázvezeték tengeri szakasza a Fekete-tenger mélyén halad az oroszországi Anapából a bulgáriai Várnáig. Bulgáriában pedig már a szárazföldön Szerbiát, Magyarországot, Szlovéniát és Olaszországot köti össze. Kivizsgálják a macedóniai, boszniai, horvátországi ág kialakításának lehetőségét is. Nemcsak a vezető európai országok, hanem a balkáni államok is közvetítők nélkül kapnak majd orosz földgázt – jegyezte meg az Orosz Olaj- és Gáziparos Szövetség elnöke, Gennagyij Smalj.

„A Déli Áramlat feladata biztosítani az orosz gáz számára a kijutást Európa déli részére – Bulgáriába, Romániába, Szerbiába stb. A gázvezeték kialakításában már azért is érdekeltek vagyunk, mert normális kijutást kapunk és elkerülhetjük a tranzitországokat. Közismert, hogy a tranzitért fizetni kell. Igaz, adott esetben a vezeték a török self részén halad, és ezért természetesen fizetni fogunk, de kevesebbet, mint Ukrajnának fizettünk.”

Szakértők állítják, hogy a Gazprom Déli Áramlat-i európai partnerei pozitív döntésére hatással volt a másik projekt, az Északi Áramlat sikere. A 7,5 milliárd dollár értékű Északi Áramlat projektet rekord határidőn belül megvalósították. A kialakításról 2005-ben született döntés. A befektetők listáját 2010-ben véglegesítették. 2011 novemberében pedig üzembe helyezték az első, 2012 őszén pedig a második ágat. A projekt megvalósítását maga az orosz Gazprom, valamint német, francia és holland cégek végezték. A legfontosabb az, hogy a részvényesek nem érték be ennyivel, további néhány ág kialakításának lehetőségéről tárgyalnak.

Forrás: ruvr.ru

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Van Rompuy közös globális kormányzást akar Oroszországgal

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 394 megtekintés

Videó: 52 658 793 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535392

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh