Mélyen elítélte és egy romlott, szélsőséges, az iszlám vallásnak kárt okozó csoportnak nevezte kedden az Irakban és Szíriában kalifátust kikiáltó Iszlám Állam fegyveres szervezetet Sauki Ibráhím Allám főmufti, a legfőbb egyiptomi vallási vezető.

"Egy ilyen szélsőséges és véres csoport, (mint az Iszlám Állam) veszélyt jelent az iszlámra és a muszlimokra, besározza a vallás tekintélyét, vért ont és romlottságot terjeszt" - mondta a főmufti.

Sauki Ibráhím Allám hangsúlyozta, hogy nyilatkozatában a szunnita iszlám legnagyobb teológiai tekintélyének számító intézmény, a kairói al-Azhar egyetem álláspontját ismertette.

A befolyásos hitszónok arra is felhívta a figyelmet, hogy a szunnita fegyveres csoport cselekményei a muzulmán vallás ellenfeleinek a malmára hajtják a vizet.

"(Az Iszlám Állam tettei) lehetőséget teremtenek azok számára, akik ártani akarnak nekünk, el akarnak pusztítani minket, és be akarnak avatkozni a belügyeinkbe a terrorizmus elleni küzdelem ürügyén" - fogalmazott a szunnita vallási vezető.

Nem sokkal Sauki Ibráhím Allám nyilatkozatát megelőzően Ferenc pápa arra szólította fel a muszlim világ vallási vezetőit, hogy "foglaljanak állást egyértelműen és bátran" az Irakban történtekről, és ítéljék el az Iszlám Állam "elmondhatatlan bűncselekményeit".

Az al-Kaida iraki sejtjeként létrejött - de jelenleg már a nemzetközi terrorszervezet által is túl radikálisnak bélyegzett - Iszlám Állam fegyveresei június óta jelentős területeket foglaltak el Irak északi és nyugati részén. Itt, illetve a szíriai polgárháború alatt a szervezet által elfoglalt kelet-szíriai területeken egy, a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló "kalifátust" kiáltottak ki.

A szervezet az általa elfoglalt területekről elüldözte a türkmén és a jazidi kisebbség - egy kurd népcsoport - tagjait, akik a környékbeli hegyekben rekedtek víz és élelem nélkül. A szélsőségesek elfoglalták Irak legnagyobb keresztény települését, Karakost is. A keresztényeket és más vallási kisebbségek tagjait az IÁ harcosai üldözik, sokukat kegyetlen módon kivégezték.

Forrás: afriport.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Az Iszlám Állam iraki erői elleni légicsapások valódi oka

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 314 megtekintés

Videó: 52 653 019 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535084

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh