http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6616-torokorszag-meg-mindig-nem-zart-le-egy-szakaszt-a-sziriai-hataron#sigProIdda6eb115f1
Még mindig nincs lezárva a szíriai-török határon egy csaknem száz kilométeres szakasz, amelyen át az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet a Szíriában és Irakban kitermelt olajat csempészi a feketepiacra, illetve ahol átkelnek a szélsőségesek Törökország területére - közölte hétfőn washingtoni sajtótájékoztatóján Josh Earnest fehér házi szóvivő.
Ez a határvonal (egészen pontosan 98 kilométeres szakaszról van szó) "továbbra sem védett" - mondta Earnest, amikor újságírók azt kérték tőle, hogy fejtse ki Barack Obama amerikai elnök minapi felhívását a török-szíriai határ lezárására.
A szóvivő szerint Törökország le tudná zárni a több mint 800 kilométeres szíriai-török határnak ezt a szakaszát is, csak "elszántság kell hozzá". A szabad folyosó fennmaradása Earnest szerint gondot jelent, mivel ezen át áramlik a csempészett olaj a feketepiacra, és a szélsőségesek is szabadon járnak-kelnek át rajta.
Emlékeztetett arra, hogy az Iszlám Állam pénzforrásainak az elzárása szerves része a dzsihadisták "kifacsarására és végső soron megsemmisítésére" irányuló amerikai erőfeszítéseknek.
"Washington azt szeretné, ha Törökország többet tenne a határa védelméért" - mondta Earnest, és emlékeztetett arra, hogy Ankara képes volt jelentős határszakaszok biztonságos lezárására. Az amerikai vezetés azt szeretné, ha "befejezné ezt a munkát" - fogalmazott.
Hétfőn Haider al-Abádi iraki miniszterelnök is arra szólította Törökországot, akadályozza meg, hogy az Iszlám Állam olajat csempésszen a szíriai-török határon át.
Miután a török légierő két héttel ezelőtt a határtérségben lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót, Moszkva azt állította, hogy Törökország, sőt a török felső vezetés, és személyesen Recep Tayyip Erdogan államfő és családja is érintett az Iszlám Állam által uralt szíriai és az iraki területeken az olaj illegális kitermelésében és Törökországba szállításában. Erdogan visszautasította a vádakat, és közölte, hogy lemond tisztségéről, ha az orosz fél bebizonyítja az általa hangoztatott vádakat.
Az utóbbi időben Törökország viszonya nemcsak Oroszországgal, hanem Irakkal is megromlott a szíriai válság kapcsán, miután Ankara egy zászlóaljat vezényelt az Iszlám Állam kezén lévő iraki Moszul közelébe, és Bagdad felszólításai ellenére sem hajlandó kivonni katonáit az iraki területről.
Forrás: inforadio.hu / MTI